2011. január 28., péntek

A nép amelyik elhagyja Istenét, azt a népet Istene is elhagyja.

Miután Attila halála után fiai között nem volt győztes utód, némelyek hazamentek Szittya országba (Szkitiába, Turániába), néhány ezer pedig magát a túlerő és az üldöztetés elől már nem hunnak, hanem székelynek nevező letelepedett és őrködött Székelyföldön, várva a Hunok (magyarok) visszajövetelét az erősítéssel.

Itt jegyezzük meg, hogy a turáni népek, az eurázsia sztyeppei civilizáció területén, illetve hatókörében élő egykori népek, illetve mai utódaik összefoglaló elnevezése. Az újkorban a fogalom főleg a XX. század első felében volt elterjedt. A csoportosítás alapja az a megfigyelés volt, hogy ezek a népek mindmáig számos közös kultúrális, antropológiai részben nyelvi vonást őriznek.
A turáni népek közé eredetileg a következőket sorolták: török vagy türk népek, ujgorok, kazahok, oszmán-törökök, kipcsapok, szkiíták(szittyák), hunok (magyarok), avarok, mongolok, mandzsuk. Később a japánokat is idesorolták, a japán nép eredetére vonatkozó felismerések alapján.


Attila előtt még I. Leo Rómao pápa könyörög. A Raffaello képén a pápa kivonul Rómából Attila elé az állítólag döntetlenül végződő catalaunumi csata után és akkora sarcot ígér a hunoknak, hogy azok elvonulnak.
 
 A turáni-átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna saját hite.

A turáni-átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele. A magyarok közti széthúzás, ellenségeskedés 1000 éven át tartson. Más források szerint addig, amíg Hunnia (Magyarország) a római egyházat követi. Nézzük, hogy alakult ki az átok!

Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy „pogány” kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől. A lélek, Isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.

Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet, ezért mindenben Isten nyilatkozik meg… Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez a kereszt; a legősibb jelképek egyike, mely jóval Jézus megfeszítése előtt már használt volt.


Tovább >>>